Archívum: Gyed

Írta:Erzsébet

Íme a hétpontos családvédelmi akcióterv részletei

A családok támogatására vonatkozó újabb intézkedések várhatóan 2019. július 1-jétől, részben pedig 2020. január 1-jétől lépnek hatályba. A végleges részletekbe menő szabályokra még várnunk kell, de néhány részlet már ismert.

1.) 10 millió forintos kölcsön fiatal házasoknak

10 millió forint kamatmentes szabad felhasználású hitel kaphatnak azok a fiatal házasok ahol az édesanya 18 és 40 életév közötti. Ez a hitel a gyermekek számától függően teljes egészében vissza nem térítendő támogatássá is válhat. A hitel törlesztését az első gyermek születésekor 3 évig felfüggesztik, majd a második gyermek születésekor további 3 évre, és ekkor már elengedik a tartozás fennálló részének 30 százalékát. A harmadik gyermek születésével a teljes tőkerészt elengedik. A programba 3 évig lehet belépni, elsőként a 2019. július 1-jén született gyermekekre alkalmazható. A 10 millió forint havi törlesztőrészlete 50 ezer forint. Várható hatályba lépés 2019. július 1-je.

2.) A kedvezményes CSOK hitelt használt lakásra is igénybe lehet venni

Az otthonteremtési programnál két lényeges változás várható. A CSOK mellé járó kamattámogatott kölcsönt kiterjesztik a használt lakások vásárlására. Tehát 2 gyermek vállalása, nevelése esetén 10 millió forint, 3 vagy több gyermeknél 15 millió forint kamattámogatott hitelt lehet igénybe venni a használt lakások vásárlásához is, ami jelenleg csak új lakás építéséhez, vásárlásához igényelhető. A másik változás, hogy eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt a használt ingatlanok vásárlásánál. Várható hatályba lépés 2019. július 1-je.

3.) Második gyermek születése esetén 1 millió forint, harmadik gyermek születése esetén 4 millió forint jelzáloghitel elengedés

Jelenleg a harmadik gyermek születésétől kezdődően gyermekenként 1 millió forint hitelt engednek el. A változás, hogy már a második gyermek születésekor a fennálló jelzáloghitelből 1 millió forintot jóváírnak, a harmadik gyermek születésekor pedig 4 millió forintot, további gyermekek születésével 1-1 millió forinttal csökken a tartozás. Ez a CSOK hitelre is érvényes. Várható hatályba lépés 2019. július 1-je.

4.) Élethosszig tartó személyi jövedelemadó (SZJA) mentesség 4 vagy több gyermeket nevelő anyáknak

Azok az anyák akik legalább 4 gyermeket szültek, neveltek életük folyamán már nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.  A kedvezmény nem függ a gyermekek életkorától, ezért azokra az anyákra is érvényes lesz, akiknek már felnőtt gyermekeik vannak.  Az intézkedés mellett párhuzamosan megmarad a családi kedvezmény jelenlegi rendszere is. Várható hatályba lépés 2020. január 1-je.

5.) Autóvásárlási támogatás nagycsaládosoknak

Legalább 3 gyermeket nevelő családok legalább 7 személyes új személygépkocsi vásárlása esetén 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra válnak jogosulttá. Várható hatályba lépés 2019. július 1-je.

6.) Nagyszülői GYED bevezetése

A szülők átadhatják saját GYED jogosultságukat az aktív, dolgozó nagyszülőnek, aki nem nyugdíjas. A nagyszülő GYED folyósítása mellett  nem folytathat keresőtevékenységet, tehát a korábban bevezetett „GYED EXTRA” ezen része nem vonatkozik rájuk. Várható hatályba lépés ???

7.) 21 ezer új bölcsődei férőhely

2022-ig mintegy 20-21 ezerrel növelik a bölcsődei férőhelyek számát.

Írta:Erzsébet

Mi mennyi 2018-ban?

Letölthető a „Mi mennyi 2018-ban?” kiadvány.

Ide kattintva letölthető.

Összeállította: Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Főosztály.
Forrás: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/

Írta:Erzsébet

A GYED összege havonta 2018-ban

általános szabályok szerint meg-
állapított GYED naptári napi összege

Ft/nap
28 napos hónap

bruttó
Ft/hó
28 napos hónap

nettó
Ft/hó
30 napos hónap

bruttó
Ft/hó
30 napos hónap

nettó
Ft/hó
31 napos hónap

bruttó
Ft/hó
31 napos hónap

nettó
Ft/hó
800224001680024000180002480018600
900252001890027000202502790020925
1000280002100030000225003100023250
1100308002310033000247503410025575
1200336002520036000270003720027900
1300364002730039000292504030030225
1400392002940042000315004340032550
1500420003150045000337504650034875
1600448003360048000360004960037200
1700476003570051000382505270039525
1800504003780054000405005580041850
1900532003990057000427505890044175
2000560004200060000450006200046500
2100588004410063000472506510048825
2200616004620066000495006820051150
2300644004830069000517507130053475
2400672005040072000540007440055800
2500700005250075000562507750058125
2600728005460078000585008060060450
2700756005670081000607508370062775
2800784005880084000630008680065100
2900812006090087000652508990067425
3000840006300090000675009300069750
3100868006510093000697509610072075
3200896006720096000720009920074400
33009240069300990007425010230076725
340095200714001020007650010540079050
350098000735001050007875010850081375
3600100800756001080008100011160083700
3700103600777001110008325011470086025
3800106400798001140008550011780088350
3900109200819001170008775012090090675
4000112000840001200009000012400093000
4100114800861001230009225012710095325
4200117600882001260009450013020097650
4300120400903001290009675013330099975
44001232009240013200099000136400102300
450012600094500135000101250139500104625
460012880096600138000103500142600106950
470013160098700141000105750145700109275
4800134400100800144000108000148800111600
4900137200102900147000110250151900113925
5000140000105000150000112500155000116250
5100142800107100153000114750158100118575
5200145600109200156000117000161200120900
5300148400111300159000119250164300123225
5400151200113400162000121500167400125550
5500154000115500165000123750170500127875
5600156800117600168000126000173600130200
5700159600119700171000128250176700132525
5800162400121800174000130500179800134850
5900165200123900177000132750182900137175
5950166600124950178500133875184450138337.5
6000168000126000180000135000186000139500
6100170800128100183000137250189100141825
6200173600130200186000139500192200144150
6300176400132300189000141750193200144900
6400179200134400192000144000193200144900
6440180320135240193200144900193200144900
6500182000136500193200144900193200144900
6600184800138600193200144900193200144900
6700187600140700193200144900193200144900
6800190400142800193200144900193200144900
6900193200144900193200144900193200144900
7000193200144900193200144900193200144900
7100193200144900193200144900193200144900
7200193200144900193200144900193200144900
7300193200144900193200144900193200144900
7400193200144900193200144900193200144900
7500193200144900193200144900193200144900
7600193200144900193200144900193200144900
7700193200144900193200144900193200144900
7800193200144900193200144900193200144900
7900193200144900193200144900193200144900
8000193200144900193200144900193200144900
8100193200144900193200144900193200144900
8200193200144900193200144900193200144900
8300193200144900193200144900193200144900
8400193200144900193200144900193200144900
8500193200144900193200144900193200144900
8600193200144900193200144900193200144900
8700193200144900193200144900193200144900
8800193200144900193200144900193200144900
8900193200144900193200144900193200144900
9000193200144900193200144900193200144900
9100193200144900193200144900193200144900
9200193200144900193200144900193200144900
9300193200144900193200144900193200144900
9400193200144900193200144900193200144900
9500193200144900193200144900193200144900
9600193200144900193200144900193200144900
9700193200144900193200144900193200144900
9800193200144900193200144900193200144900
9900193200144900193200144900193200144900
10000193200144900193200144900193200144900
Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.