Archívum: CsaládBarát szervezetek

Írta:Erzsébet

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

A kívánt gyermekek megszületéséért jött létre nyilatkozat mind az öt parlamenti párt támogatásával a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezésére – jelentette be Székely András, a mozgalom vezetője hétfői sajtótájékoztatón Budapesten, az Országházban.

MTI Fotó: Kovács Attila

MTI Fotó: Kovács Attila

A hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentum, amelyet az öt párt frakcióvezetője írt alá, kimondja: „alapvető célkitűzésünk, hogy olyan körülményeket teremtsünk, amelyben azok a fiatalok, akik több gyermeket szeretnének, mint ahányat vállalnak – biztonsággal alapíthassanak családot, miközben karrierjüket is építhetik”.

„Ezért vállaljuk, hogy kormányon és ellenzéki szerepben is támogatjuk a népesség növelését célzó javaslatokat” – áll a január 8-án kelt dokumentumban.

A nyilatkozatban az is olvasható, hogy az aláírók támogatják „a gyermekvállalást ösztönző adórendszert, a fiatalok lakhatási problémáinak megoldását”.

Az aláírók elismerik, hogy alapvető cél a kisgyermekes szülőket, elsősorban „az édesanyákat érintő negatív diszkrimináció felszámolása, a munkahelyek megteremtése a fiatal szülők számára, a gyerekvállalást támogató gazdasági és társadalmi környezet létrehozása”.

Rónaszékiné Keresztes Monika (Fidesz), az Országgyűlés szociális bizottsága népesedéspolitikai albizottságának elnöke, a mozgalom támogatója a nyilatkozatról szólva úgy fogalmazott: „ebben, a hazánk jövőjét érintő életfontosságú kérdésben, legalább egy aláírás erejéig megnyilvánuló, közös akarat jött létre”.

A tavaly elhunyt Kopp Mária pszichológus, a mozgalom alapítójának kutatásai nyomán kiderült, hogy „az érző emberi élethez kevés a puszta racionalitás, hit, remény és szeretet nélkül nincs társadalmi felemelkedés sem” – mondta kormánypárti képviselő, hozzátéve: „ezért a hit nem a vallásban rejlik csupán, hanem nemzetgazdasági tényező”.

Székely András arról beszélt, a kutatások azt mutatják, hogy a magyar fiatalok jóval több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik. A mozgalom célja, hogy a társadalmi közbeszédet abba az irányba módosítsa, hogy a gyermekvállalás ne a negatív, hanem kifejezett pozitív gondolatokhoz kötődjön, így elősegítse a kívánt, tervezett gyermekek megszületését – mondta. Hozzátette: amikor valaki a gyermekvállaláson gondolkodik, akkor ne rögtön a nehézségek jussanak eszébe.

Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese azt mondta: a 2002-es Hungarostudy (a lakosság testi-lelki egészségi állapotát kutató) vizsgálat szerint a 45 év alatti szülők 24 százaléka három vagy több gyermeket szeretne, és 61 százalékuk legalább kettőt. Ehhez képest a kívánt gyerekeknek körülbelül a fele születik meg Magyarországon.

Szerinte akkor születnek meg a kívánt gyermekek, ha szülők függetleníteni tudják magukat a külső ideológiáktól, az elvárásoktól, és ki tudják alakítani személyes értékeiket, világukat.

Bagdy Emőke pszichológus elmondta, az a férfi, aki gyermeket nemzett, nemcsak a nemzet tagjait szaporítja, hanem férfiasságával is sokkal teljesebbnek érzi magát. Közölte, Carl Gustav Jung pszichológus szerint a nő „nembeli lényege”, hogy egyedül a nők képesek a gyermek kihordására és világra hozására.

Azt mondta, hogy „az úgynevezett boldogság-teljesség férfi és nő párkapcsolatában keresendő”.


Forrás: MTI

Írta:Erzsébet

Családbarát munkahelyek

MTI Fotó: Kovács Attila

MTI Fotó: Kovács Attila

Huszonhárom pályázat nyerte el kilencven indulóból a 2012. évi Családbarát munkahely-címet. Az elismeréséket hétfőn adták át Budapesten.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta a nemzet alapját jelentő család fontosságát, és fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások figyelmet fordítsanak a munkavállalók, a családok helyzetére is.

A Családbarát munkahely-pályázatot 2000 óta hirdetik meg évente. 2011-től pedig megújult formában és újragondolt tartalommal az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a cím odaítélésével a családbarát módon működő kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szervezeteket díjazza.

Soltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormány legfontosabb célkitűzése a családok erősítése, és fontosnak nevezte a kismamák munkahelyi visszatérésének segítését.

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa szólt arról, hogy az új munka törvénykönyvében szerepel a munkaerőpiac családbaráttá tétele, és a beérkezett pályázatokból értékes gyakorlatot lehet megismerni.

Családbarát munkahely-elismerést kapott nagyvállalati kategóriában az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Inform Média Lapkiadó Kft., az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt., a START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Nonprofit Kft. és a British Telecom magyarországi szolgáltató központja (BT ROC Kft.).

Közepes vállalkozás kategóriában Családbarát munkahely-elismerésben részesült a Gödöllő Coop Zrt., az Arkon Zrt. és a Gaálhab Szivacsfeldolgozó Kft.

Kisvállalkozás kategóriában Családbarát munkahely-címet nyert a Cookson Electronics Hungary Kft., a SZACSA-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a MagiCom Kft., az Answer Kft. és a Human Matrix Kft.

A költségvetési szervezetek közül Családbarát munkahely lett Tata önkormányzata, a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, az Egri Kulturális és Művészeti Központ, a Békés Város Szociális Szolgáltató Központ, Tapolca polgármesteri hivatala, a Magyar Állami Operaház, az Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ és a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ, a Debreceni Egyetem pedig különdíjat kapott.

Forrás: MTI

Írta:Erzsébet

Felhívás XI. kerületi egyedülálló szülők részére

Forrás: Jól-Lét közhasznú Alapítvány

Forrás: Jól-Lét közhasznú Alapítvány

Díjmentes munkaerőpiaci és közösségi programban való részvétel – jelentkezés január 26-ig

A 10 éves Jól-Lét Alapítvány Budapesten a XI. kerületben gyermeküket egyedül nevelő, munkát kereső, munkát váltani akaró, munkába visszatérő apák és anyák számára 2013. január 15-i kezdéssel programot hirdet. A program keretében a bevont résztvevők díjmentesen vesznek részt négy alkalmas munkaerőpiaci visszatérést segítő tréningen, négy alkalmas klubfoglalkozáson, felkészülnek az állásinterjúra. A program keretében segítjük közösséggé válásukat egy viszonossági hálózat létrehozásával. A program célja, hogy növeljük az egyedülálló szülők elhelyezkedési esélyeit, s egyúttal javítsuk életminőségüket az élethelyzetükből adódó nehézségek közösségi kezdeményezés keretében történő enyhítésével.

A programban való részvétel feltétele:

1. A jelentkezési lapon nyilatkoznia kell arról, hogy gyermekét egyedül neveli.

2. a jelentkezési lapon nyilatkoznia kell arról, hogy állandó, vagy ideiglenes lakóhelye a XI. kerületben van, vagy gyermeke XI. kerületi intézménybe jár (bölcsőde, óvoda, iskola, egyéb gyermekelhelyezést biztosító intézmény)

A csoportfoglalkozások két turnusban zajlanak februárban és márciusban heti egy alkalommal.


Jelentkezés:

Ha szívesen részt venne a programban, jelentkezzen az alábbi jelentkezési lap kitöltésével január 26-ig.: Jelentkezési lap

Ha nem internethasználó, a Jól-Lét Alapítány irodájában személyesen tud jelentkezni 2013. január 21-én vagy 22-én 9-10 óra között az irodavezetőnél.

A programok a Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi felelősségvállalás kollégium által a Jól-Lét Közhasznú Alapítvány részére a NEA-TF-12-SZ-0669 számú „Gyermeküket egyedül nevelő szülők munkaerő-piaci képzéssel, viszonossági közösségi háló kialakításával” című pályázat keretében nyújtott támogatásból valósulnak meg.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.