
MTI Fotó: Soós Lajos
Advent első vasárnapján országszerte meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorúkon, vásárokat és hangulatos, színes ünnepi programokat rendeznek.
Budapesten a Szent István téren (Bazilikánál) óriási adventi koszorú, 8 méter magas karácsonyfa és korcsolyapálya várja a látogatókat.
Adventi vásárral és családi programokkal várják a látogatókat a Gozsdu udvarban. December 5-én és 6-án a Mikulás is ellátogat az idén első ízben megrendezett Adventi Királyi Vásárba, hogy a legkisebbek kívánságait meghallgassa és megajándékozza őket egy-egy illatos, forró gyerekpunccsal. Az egy hónapon át tartó rendezvényen a többi között a különböző országok karácsonyfa-díszítési szokásait bemutató kiállítás, dizájnkarácsonyfa-árverés, gyermekprogramok és gospelkórusok fellépése is színesíti a kínálatot. Az érdeklődők hazai és nemzetközi karácsonyi finomságokat is kóstolhatnak a gasztropavilonokban.
A MikulásGyár Felvonulás téri nagyszínpadán december 9-én 10:30-kor érkezik az igazi lappföldi Mikulás, Joulupukki, ezzel megnyitva a december 21-ig tartó programsorozatot. Ingyenes jégpálya, karácsonyi kézművesvásár, a színpadon állandó gyermek- és felnőtt programok gazdagítják a MikulásGyár karitatív akcióját.
Magyarország legnagyobb karácsonyi iparművészeti vására 15. alkalommal nyitja meg kapuit december 10-11-én az Iparművészeti Múzeumban. Több mint 150 magyar iparművész kínálja legújabb alkotásait a megszokott magas minőségben, elérhető áron. Ruhák, kiegészítők, ékszerek, kerámiák, lakásdekorációk, játékok, kézműves és design tárgyak és még sok minden más várja, hogy olyan ajándékká váljon, amit öröm adni és kapni, s nem utolsósorban: érdemes megőrizni.
A budaörsi Mikulás ünnepség 2011. december 6-án, kedden 17 órakor kezdődik a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében, ahol a Mikulás és az őt ünneplő gyerekeket egy meseelőadás is üdvözli. A karácsonyi rendezvényre december 18-án a Templom téren kerül sor, ahol koncertek, néptánc előadások, gyerekprogramok, játékok, tüzes mutatványok és tombola várja az érdeklődőket.
Debrecenben december 9 és 11. között 21. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Betlehemes Találkozó, amelyen a Kárpát-medence magyar hagyományőrző együttesei mutatják be a karácsony ünnepéhez kapcsolódó előadásaikat. Közel 40 betlehemes csoport mutatja be a Kossuth téren felállított színpadon, majd a Debreceni Művelődési Központ termében a látványos bemutatóikat. A találkozó mellett a városban még további az ünnepre hangoló program várja a látogatókat, az adventi családi programokba a betlehemes csoportok is lelkesen bekapcsolódnak.
Gyulán 2011. december 9-11 között több helyszínen csábítják az élvezetekre – cukrászati, méz, mézeskalács, méhészeti kiállítást és vásárt rendeznek. A kicsiket kézműves programok, kóstolás, adventi készülődés és műsorok várják, de fáklyás felvonulás, hangulatos gálaműsor és Luca-napi meglepetés is színesíti a programot.
Nagykarácsonyban a helyi postahivatalban pedig advent négy hetén keresztül ünnepi pecsétet nyomnak azokra a levelekre, amelyet a településen keresztül küldenek.

MTI Fotó: Illyés Tibor
A település ad otthont az Országos Mikulásfesztiválnak, ahol a Mikulás több meglepetéssel is várja kis vendégeit- a faluban megnyílt a mézeskalács házikó, ahol kézi munkával készült mézeskalács-figurákat, karácsonyi díszeket vásárolhatnak a betérők, a Mikulás-rezidencia udvarán pedig már működik a Manófalvi sütöde, ahol kemencében készült finomságok és tea várja a látogatókat.
Munkába állt a Mikulás-járat is- a karácsonyi színekkel, díszekkel felékesített lovaskocsi a játszóház, a karácsonyi múzeum, a Mikulás cukrászda és a Mézeskalács házikó útvonalán szállítja a vendégeket.
A Mikulás rénszarvasait hátrahagyva, az erdei vasúttal érkezik 2011. december 4-én 14 órakor Pörbölyre, ahol a gyerekekkel közösen ajándékozza meg a Gemenci erdő lakóit.
Szentendrén a sétáló utcává alakított Dumtsa Jenő utcában adventi vásár fogadja az érkezőket, ahol kézműves és helyi termékekből lehet válogatni az elmaradhatatlan téli gasztronómiai kóstolnivalók mellett, szombatonként a város iskolásainak adventi műsora látható a Fő téren. A vásárba látogatókat nemcsak a Fő téren, hanem a Dumtsa utca másik végén, az Apor-hídnál is szabadtéri programok várják a négy adventi vasárnapon, a város kulturális intézményeiben pedig koncerteket, táncbemutatót, kiállításokat, karácsonyi és újévi hangversenyeket kínálnak a november 27-től január 8-ig tartó időszakban.
Szegeden a Dóm téren december 22-ig tartó időszakban kézművesek kínálják portékáikat szalmabálákból fűtött színház és gyerekeknek labirintus is épült. A bálaszínházban a négy hét alatt több tucatnyi ingyenes programmal várják az érdeklődőket. Az advent alatt itt muzsikál majd számos szegedi és környékbeli együttes, s a zenészek mellett a tér színpadán fellépnek majd bábosok, mesemondók, színészek és néptánccsoportok is.
Székesfehérváron a püspökség kertjében adventi udvar, a város főterén pedig karácsonyi vásár várja az ünnepre karácsonyra készülőket. Az idén is megrendezik a hagyományos adventi koszorúkiállítást, a szabadtéri színpadon a város óvodásai, iskolásai adnak naponta műsort, valamint zenekarok, együttesek muzsikáját élvezhetik az ünnepre készülők. A város főterén több mint ötven faházban kínálják az ajándéktárgyakat.
.
A hozzászólások között Adventi, Mikulás programokról várunk információkat. Ossza meg olvasóinkkal! Írja le a település nevét, a rendezvény időpontját, időszakát, a főbb programokat.
.
Kedves István! Igen, marad.