Oops! It appears that you have disabled your Javascript. In order for you to see this page as it is meant to appear, we ask that you please re-enable your Javascript!

Archívum: Gyermeknevelés

Írta:Nyárs Mária

Gyermekkori szexualitás

Fogdossa a fütyijét, simogatja a nemi szervét, mutogatja magát az óvodában. Abnormális ez? Rossz szokás? Betegség előjele? Egyik sem. A kisgyerek az átlagos fejlődés lépcsőfokait járja.

 

Ultrahangos felvételek bizonyítják, hogy a fiúknak már a magzati létben van erekciójuk. Csecsemőkorban is gyakran megfigyelhető kisfiúknál a merevedés. Kislányok esetében ugyan nem ilyen látványos jelenség, de ők is rendelkeznek az erotikus örömök megélésének képességével. Pelenkázás, fürdetés közben olyan ingerek érhetik a babákat, melyek hatására az erotikus izgalom jeleit mutatják. Hasonló reakciót tudnak átélni rugdalózás, a ruha testhez dörgölődése, vagy akár lázmérés során.

A nemi szervek babrálása már hat hónapos kortól megfigyelhető mindkét nemnél. 3-5 éves korban intenzívebbé válik az intim testrészekkel  való foglalatosság, majd átmenetileg elcsitul,  a serdülőkor táján aztán  újból jelentőssé válik.

A serdülőkor szexuális jelenségeit többnyire már elfogadják a szülők, a kisgyerekkori nemi késztetések jelei előtt azonban gyakran értetlenül szorongva állnak.

 

Örömszerzés, kíváncsiskodás

A lélektan autoerotizmusnak nevezi azokat a tevékenységeket, melyek során a csecsemő majd a kisgyerek a saját testén találja meg az öröm forrásait.

Az élet első időszakában a szopáson keresztül a száj az öröm forrása, az úgynevezett erogén zóna. 1,5-2 éves kor tájékán, a szobatisztaság kialakulásának idején a végbél és környéke válik autoerotikus izgalmakat nyújtó területté, 3-5 éves korban pedig már a nemi szervek képezik az örömszerzés és kíváncsiskodás tárgyát. Minden kisgyerek megismerkedik ezekkel az örömökkel. Kezdetben véletlenül jut el nemi szerve érzékenységének felfedezéséhez, majd miután megtapasztalja, hogy kellemes érzés, már szándékosság is vezeti, ismételgeti. Fogdossa, simogatja a nemi szervét, a lábai közé szorítja a takarót, dörgölőzik az ágyhoz, változatos tevékenységekkel idézi elő magának az érzéki izgalmat, ami azonban legtöbbször nem jár orgazmussal. A kisgyerek nincs tudatában annak, hogy valamiféle szexuális tevékenységet végez, amikor játszik nemi szervével,  egyszerűen csak élvezi a kellemes érzéseket. Ugyanúgy, ahogy csecsemőként játszik a végtagjaival, a hangjával, vagy ahogy már járni tudó kisdedként örömet talál a mozgásban, élvezi a szaladgálást, hintázást, ugrabugrálást. Felfedezi testét, játszik a különböző testrészeivel, örömet szerez magának.

Mindez egészséges, normális tevékenységnek számít, a fejlődés elengedhetetlen velejárója, szülői riadalmak többnyire feleslegesek.

 

Mit tegyünk?

Sok szülőt megriaszt, amikor e szexuális játékokat észreveszi kisgyerekén.  Fontos tisztában lenni azzal, hogy az öningerlés nem káros az egészségre,  nem vezet szexuális eltévelyedéshez vagy betegséghez. Ami ártalmassá teheti, az saját szülői reagálásunk.

Szülőként el kell fogadnunk, hogy már nagyon korán vannak a kicsiknek szexuális jellegű késztetései. Ne tekintsük rosszalkodásnak, bűnnek. Kezeljük természetesen, ne tabuként. Nyugodtan engedjük, normális fejlődés esetén magától abba fogja hagyni.

Ha azon kapjuk, hogy nemi szervével játszik, ne szóljunk rá durván. A tiltás, megszégyenítés, büntetés nem a megfelelő szülői reagálás. Nyugodtan, határozottan  beszéljük meg a kicsivel, hogy a nemi szervekkel való játék olyan intim tevékenység, ami nem tartozik másokra. Természetes dolog, amit csinál, nem baj, ha intim testrészéhez nyúl, de azt várjuk tőle, hogy csak olyankor tegye, amikor egyedül van, nem látja más.

Ne büntetéssel, fenyegetéssel kívánjuk leszoktatni ezekről az örömökről,  mert így olyan bűntudatot és szorongást ébresztünk benne, mely felnőttkori szorongások, szexuális gátlások alapjává válhat.

 

Amikor mégis aggódni kell

A kisgyerekek nemi szervükkel kapcsolatos játékai a fejlődés normál velejárójaként tekinthetők, azonban halmozódásuk pszichés zavarra utalhat. Amikor a kisóvodás kritikátlanul mások jelenlétében ingerli önmagát, amikor ez a tevékenység helyettesít egyéb játékokat, amikor a figyelmét nem köti le más, akkor olyan tünetről van szó, mellyel érdemes szakemberhez fordulni. A túlzásba vitt öningerlés súlyos belső szorongást jelez, érzelmi hiányokra utal, ha a gyerek a saját testén kívül nem talál más örömforrást. A kicsi életében feltehetően hiányzik a védettség, biztonság, a szeretet.

.

Hozzászóláshoz, Nyárs Mária pszichológus szakértőnk elérhetőségéhez kattintson ide.

.

Írta:Nyárs Mária

Szobatisztaságra nevelés

A szobatisztaság tudatos kialakulása igen komoly lépés a kisgyermek fejlődésében. A vizelet és széklet visszatartása majd akaratlagos ürítése az a funkció, ahol életében először azt várjuk el tőle, hogy önállóan szabályozza, saját akaratával irányítsa önmagát.

.

Mi tekinthető szobatisztaságnak?

A szobatisztaság lényege a szükségletek visszatartásának képességében rejlik, a vizelet és a széklet szándékos, akaratlagos ürítése, az ürítési funkciók feletti kontroll elsajátítása esetén beszélhetünk csak szobatisztaságról.

A szobatisztaságra szoktatás megkezdéséhez bizonyos érettség szükséges biológiai és pszichológiai szempontból egyaránt. Fizikailag képesnek kell lennie a stabil ülésre, erre viszonylag hamar, 7-8 hónapos koruk körül alkalmasak is a babák. Sok édesanya rá is ülteti már ilyenkor a kicsit a bilire. Mások az automatikus ürítés jeleit figyelik, hiszen amikor a végbél környéke megtelik széklettel, a baba tudatosság nélküli ürítéssel reagál az ingerre, nyom, izmait megfeszítve erőlködhet is. Ha ez általában ugyanabban az időpontban történik, könnyű a bilibe is elcsípni a pisit vagy a kakit. Mindez azonban egyfajta feltételes reflex kiépülésének tekinthető csupán, nem szobatisztaságnak.

Szobatisztaságról csakis akkor beszélhetünk, amikor szándékos tevékenységről van szó, erre pedig még egy kis időt várni kell.

Nagyjából 18 hónapos korban már jobban észleli testének jelzéseit, az inger kezd tudatosulni benne. A széklet visszatartása és elengedése egyfajta örömet is okoz számára. Egyre inkább képessé válik izmainak kontrolljára, az akaratlagos működtetésre. Zavarja is már a pelenka tartalma, kényelmetlenül érzi magát kakisan. Kezdi azt is megérteni, hogy szülei mit várnak tőle, sőt, most már összefüggésbe tudja hozni a kis edényke tartalmát erőfeszítésének eredményével, „teljesítményével”. Végül az sem mellékes, hogy szükségleteit jelezni is tudja.  Ha ezek a feltételek adottak, akkor pszichológiai szempontból is siker várható a szobatisztaságra szoktatásban.

.

Autonómia vagy szégyen és kétely?

A pszichológusok kitüntetett jelentőséget tulajdonítanak a személyiségfejlődésben a 1,5-3 éves korig tartó életkornak, melynek legfőbb feladata a szobatisztaság elsajátítása. Ennek az életkori szakasznak a nevelési hibáit egész életén keresztül karaktervonásként hordozhatja az ember.

A szülőktől való első függetlenedési törekvések, az önállóságért vívott harc, a saját akarat gyakorlásán keresztül az anyától való elkülönültség érzésének megerősödése, a szabályokkal, renddel való találkozás, a saját és szülői akarat összeütközése jellemzi ezt az életkort, melyben a fejlődési feladat megoldása megalapozza a személyiség autonómiáját, szemben a szégyennel és kétellyel.

Ez az életkor a dackorszak ideje is, az „én akarom”, „én csinálom” törekvések időszaka. Minden gyermek számára fontos saját hatékonyságának megtapasztalása, azaz hogy képes irányítani, befolyásolni a körülötte lévő kis világot.

Az ürítésben részt vevő izmok akaratlagos szabályzásának megtanulásán keresztül, az „én csináltam”, a „képes vagyok megcsinálni” érzés, a teljesítmény okozta elégedettség megtapasztalásával, a visszatartás-elengedés képességének gyakorlásával, az „adni és megtartani” élménnyel fejlődik ki a saját akarat, az elvárásokhoz és szabályokhoz való alkalmazkodás készsége, formálódik az önkontroll, a megfelelésérzés, a felelősség. Felnőttkori tartásunk, kompetencia-érzésünk, hatékonyságunk, vagy ellenkezőleg, önállótlanságunk, önleértékelésünk, a szégyenkezésre való hajlamunk alapozódik meg ebben az időszakban.

A szükségtelenül korai kezdés, a túlkontrollálás, a szülői türelmetlenség, esetenként durva szabályok alkalmazása a szobatisztaság tanulásának folyamatában könnyen vezet kudarchoz, megalapozva az ún. „anális karaktert”. Az ilyen személyiséget a rendszeretet, kényszeres tisztaság, kínos pontosság, makacsság, fukarság jellemzi. Ennek ellentéteként, a saját karaktervonások hárításaként kialakulhat a túlzott nagyvonalúság, rendetlenség, a dolgok szétszórása.

.

Türelem, tapintat, szeretetteljes légkör

A kiválasztási funkciók gyakorlásának időszaka sok konfliktust eredményezhet az egyébként jó szülő-gyerek viszony esetén is. A gyerekek alárendelődnek a szülői akaratnak, de erősödő önállósodási törekvéseiket dacosságban, negativisztikus viselkedésben juttathatják kifejezésre.  A nyugodt, szeretetteljes légkör, a bizalom, türelem és tapintat megkönnyítik ennek az időszaknak a zavartalan, elakadások nélküli lefolyását.

Nagy egyéni különbségek vannak a gyerekek között a fejlődés egyéni tempójában. A legfontosabb szempont a szobatisztaságra szoktatás megkezdésében ennek figyelembe vétele. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a túl korán kialakított szobatisztaság labilis készség, könnyen felborul, ha valami zavaró esemény történik a kicsi környezetében.

Ne kezdjük tehát túl korán, ne erőltessük, ne siettessük a folyamatot. Ne is hasonlítgassuk más gyerekekhez, ne példálózzunk esetleg már szobatiszta kis társai „ügyességével”, várjuk ki, amíg maga is minden szempontból éretté válik a szobatisztaságra.  Amikor kíváncsiskodni kezd, érdeklődést mutat aziránt, ahogy a nagyok intézik dolgaikat, biztosak lehetünk benne, hogy megkezdhetjük a bilire ültetést.

Pontosan tudnia kell, mit várunk el tőle. Mutassuk meg, hová várjuk a pisit, kakit, legyen hozzáférhető számára, kínáljuk fel többször is használatra, de semmiképpen se ültessük erőszakosan bilire.

Egyes gyerekek szinte egyik napról a másikra szobatisztává válnak, másoknak hosszabb időre lehet szükségük. Legyünk türelmesek! Siker esetén örüljünk vele, dicsérjük is meg.

Ne vegyük kedvét nehezteléssel, amikor elmarad a siker.  Ha csalódottságot fejezünk ki, könnyen szorongást, agressziót válthatunk ki gyermekünkben, hajlandóságát ellenszegülésbe fordítva.

A legdurvább módszerek a verés, fenyegetőzés, kigúnyolás, szidalmazás. Soha ne éljenek vele!

Az átlagos fejlődésű kisgyermek 3-4 éves korára szobatisztává válik. Átmeneti visszaesések megfelelő szoktatás esetén is előfordulhatnak, betegség, traumatikus események hatására. Ha azonban állandósul a bepisilés vagy bekakilás, érdemes szakemberhez fordulni.

.

Hozzászóláshoz, Nyárs Mária pszichológus szakértőnk elérhetőségéhez kattintson ide.

.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.