Oops! It appears that you have disabled your Javascript. In order for you to see this page as it is meant to appear, we ask that you please re-enable your Javascript!

Archívum: Nyárs Mária

Írta:Nyárs Mária

Agresszivitás óvodáskorban

Agresszivitás óvodáskorban

Az agresszív viselkedést sokan, sokféle megközelítésben kutatták, napjainkban pedig különösen nagy figyelemben részesül a gyermekkori agresszivitás jelensége. Értelmezik frusztrációra adott válaszként vagy  tanulás útján elsajátított magatartásformaként. Kialakulásában a gyermeket érő környezeti hatások meghatározó jellege mellett veleszületett tényezőként a temperamentumnak is szerepet tulajdonítanak.

Az első dühreakciók már csecsemőkorban megjelennek, amikor a baba akadályoztatva van valaminek a megszerzésében, nem tudja kivitelezni valamely szándékát vagy hirtelen megszakad egy kellemes tevékenysége. Ilyenkor hevesen rúgkapál, haragos sírásra fakad. Később, másfél éves kora körül még látványosabban reagál a korlátozásra és akadályoztatásra. Üt, rúg, harap, földre veti magát. Ekkor már megjelenhet agresszív cselekvésében a tudatosság.

A két éves kor körüli heves dühkitörések jó esetben fokozatosan  lecsengenek, azonban a nyafogásban, durcásságban megjelennek az agresszió szimbolikus formái, majd hamarosan már szavakba is tudják önteni haragjukat.

Óvodás korra az agresszív megnyilvánulások széles repertoárja alakulhat ki egy-egy gyermekben.  Megüti testvérét, erőszakos más gyerekekkel, csíp, rúg, verekszik, bosszantja társait, tönkreteszi a többiek játékát, csúnyán beszél, csúfolódik. És míg korábban a düh a cél elérésnek meghiúsulásából fakadt, most már tudatos bántó szándék is benne van egy-egy cselekvésében. Az agresszív viselkedés lényegi mozzanata a támadó jellegű, fájdalmat, sérelmet okozó szándék.

Az agresszív viselkedés okai

Hogyan lesz a baba akadályoztatásra adott dühös reakciójából  indulat által vezérelt, fájdalmat okozó agresszivitás?

Az óvodáskorú kisgyermekre az énközpontú, egocentrikus gondolkodás jellemző. A különböző helyzeteket csak saját nézőpontjából képes szemlélni, társai szempontjait nem tudja figyelembe venni, viselkedését az örömelv vezérli, vágyait azonnal szeretné kielégíteni. A frusztrációt, késleltetést, a vágyak halasztását nehezen tűri. Indulatainak  szabályozása, az önuralom gyakorlása, agresszív késztetéseinek korlátozása még sokszor problémás.  Énje még kialakulatlan, a szülők által képviselt normákból épülő lelkiismerete 3 éves korától kezd formálódni.

A korai agresszív késztetések fennmaradásában, megerősödésében vagy megszűnésében a nevelésnek döntő szerepe van.  Már a dackorszakban elindulhat az agresszivitás irányába ható fejlődésmenet, ha a szülők indulatosan kezelik a kisgyerek első akarati törekvéseit, a szülői bánásmód pedig később is meghatározó az agresszivitás szempontjából.  A gyerek agresszív megnyilvánulásai nem mások, mint környezeti hatásokra adott reakciók. A  durva, erőszakos magatartású gyerekek többnyire olyan családban élnek, ahol a felnőttekre ugyanez a viselkedés jellemző.  Az indulatait kezelni nem tudó, fenyegető, bántalmazó szülő példa a gyermek számára, aki nem tud mást tenni, megtanulja ezt a viselkedést, sérelmeit pedig gyakran gyermektársain torolja meg. A gyermeki agresszió forrása elsősorban a fizikai bántalmazás, az érzelmek nélküli, elutasító családi légkör. A túlzott szigor és büntetés, vagy ellenkezőleg, a korlátok és szabályok teljes hiánya ugyancsak fokozza a gyermek agresszivitását. A fizikai bántalmazás mellett romboló hatású a megszégyenítő becsmérlés, lekicsinylés, gúnyolódás, azaz a felnőttek szavakkal kifejezett agressziója.

A gyerekek elsősorban szüleik viselkedését utánozzák, de másolandó mintát jelentenek számukra életük más szereplői, óvodás társak, olykor nevelők, és nem utolsó sorban a rajzfilmek és számítógépes játékok kedvenc harcos hősei.

Mit tegyünk?

Az agresszív viselkedés elkerülésében legfontosabb az elfogadó, meleg, biztonságos korlátokat állító, világos elvárásokat közvetítő otthoni légkör, ahol a felnőttek maguk is oly módon viselkednek, ahogy a kicsiktől elvárják, és ahol a gyermek szabadon kifejezheti haragját. Ennek megfelelő módjára természetesen nekünk kell őt megtanítanunk. Büntetés helyett célravezetőbb a helyes viselkedést megerősítő dicséret. Ha mégis büntetést kell alkalmaznunk, nem mindegy, hogyan tesszük. A „rossz vagy” kifejezés helyett mindig csak az adott cselekvést ítéljük el. A kirótt büntetés mellé magyarázzuk meg, miért kapja, mi volt a helytelen és hogyan kellett volna viselkednie.

Nyárs Mária

pszichológus

 .

Hozzászóláshoz, Nyárs Mária pszichológus szakértőnk elérhetőségéhez kattintson ide.

.

 

 

Írta:Nyárs Mária

Rossz szokás vagy valami más?

Ujjszopás, körömrágás, önringatás, hajcsavargatás. Általában bosszantó rossz szokásként gondolunk ezekre a tevékenységekre, melyek akár felnőttkorban is tapasztalhatók. Ártalmatlan tevékenységek, rossz szokások, a feszültségoldás eszközei vagy tünetek? 

.

Ujjszopás, önringatás, körömrágás

A csecsemőkor általános, természetes jelensége az ujjszopás. Az élet első heteiben a csecsemők véletlenül találják meg kezükkel a szájukat, később már tudatos cselekvéssé válik az ujjszopás.

Nem ritka csecsemőkorban az önringatás, azaz valamilyen ismétlődő, ritmusos tevékenység végzése, például fejhimbálás, a karok ritmusos mozgatása, vagy akár az egész test folyamatos ringatása. Ezek a mozgások egészséges fejlődés esetén a csecsemőkor végére fokozatosan meg is szűnnek.

Óvodás korba lépve az ujjszopást felválthatja a körömrágás. Olyan gyerekeknél is felléphet, akik korábban nem szopták ujjukat. A körömrágás 4 éves kor előtt nem jelentkezik, olykor csak átmeneti, máskor tartóssá válik. Nagyobb gyermekek körében szintén gyakori, sőt, felnőttkorban is előforduló „rossz szokás”.

Körömrágás, hajcsavargatás, önringatás, ujjak tördelése, valójában nem egyszerűen rossz szokások. Örömkereső cselekvésből a feszültségoldás eszközévé alakulnak, de komoly tünetté is fejlődhetnek.

.

A szorongás jele

Az ujjszopás és önringatás funkciójukat tekintve rokon jelenségek, 2-3 éves korig nem tekinthetők kórosnak. Nagyjából másfél éves korig a baba számára a száj, a szopás a kielégülés és az öröm forrása, ilyenkor az ujjszopás a baba örömkereső tevékenységének a jele. Az önringatással együtt más szerepe  is van: az önmegnyugtatás. Amikor a pici magára marad, vagy éppenséggel túl sok az inger körülötte, szorongást, félelmet él meg, belső nyugalmi állapotának megteremtéséhez alkalmazza mindkét tevékenységet. Amikor járni kezd, a motoros aktivitás megnövekedésével általában már ritkulnak, elalvásnál, önmegnyugtatásként azonban még sokáig jellemzők lehetnek.

Óvodás korban átmenetileg vissza is térhetnek, betegség, fáradtság idején, megterhelést jelentő helyzetekben.  Nem igényel különös figyelmet, ha csak ilyen esetekben jelentkeznek, azonban ha eluralkodnak, túlzott méreteket öltenek, akkor komoly belső szorongásra figyelmeztetnek. Olyan jelek, melyek a szülő-gyerek kapcsolat zavarára, a kötődés hiányára, súlyos érzelmi elhanyagoltságra utalnak. Más tünetek mellett az értelmi fogyatékosság, illetve az autizmus kísérő jelenségei  is lehetnek.

A körömrágás észrevehetően erősödik félelemmel teli helyzetekben, izgalmi állapotokban.  Mindig a gyermek szorongásának jele. Óvodás korban a szülőtől való elszakadás, a szülő elvesztésének gondolata hordozza a legtöbb félelmet. Iskolás korban a megnövekedett követelmények és elvárások, az ezeknek való megfelelés igénye adja hátterét, azonban okai között megtalálható a gyermek életében bekövetkezett bármilyen változás, melyet nehezen tud feldolgozni. Testvér születése, költözés, a szülők konfliktusa, mind kibillenthetik belső egyensúlyából.

Érdemes tudni, hogy körömrágás elfojtott, önmaga felé fordított agressziót is magában hordoz, mely a kemény, szigorú szülők vagy nevelők felé nem nyilvánulhat meg. Még erőteljesebb indulatról árulkodnak az olyan tevékenységek, melyekkel a gyerek önmagának okoz fájdalmat. A hajtépkedés, szájharapdálás, ujjak tördelése, a fej falba verése olyan tünetek, melyek minden esetben a szakember segítségét igénylik, csakúgy, mint az állandósult, kóros  körömrágás.

.

Mi a teendő?

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt létszükséglet a biztonság, az elfogadás, a szeretet megtapasztalása. Legyünk érzelmileg elérhetők gyerekeink számára. Túlzott szigorral ne szaporítsuk a szorongáskeltő helyzeteket. Nem szerencsés, ha folyton rászólunk, ha erőszakosan akarjuk leszoktatni a számunkra bosszantó, a gyerek számára viszont önvigasztaló, megnyugtatást jelentő ténykedéséről. Ehelyett gondoljuk végig, mi történt az életében, mi lehet számára a feszültség forrása?  Nem várunk-e túl sokat tőle? Kap-e tőlünk elég figyelmet és törődést? Jut-e idő önfeledt együttlétre, játékra, elalvás előtti mesére, dúdolgatásra?  Ha e kérdések végiggondolása után sem találjuk a „rossz szokások” okát, kérjük szakember segítségét a probléma feltárásához és orvoslásához.
.
Szerző: Nyárs Mária
2011. június
.
Hozzászóláshoz, Nyárs Mária pszichológus szakértőnk elérhetőségéhez kattintson ide.
.

Írta:Nyárs Mária

Gyermekkori szexualitás

Fogdossa a fütyijét, simogatja a nemi szervét, mutogatja magát az óvodában. Abnormális ez? Rossz szokás? Betegség előjele? Egyik sem. A kisgyerek az átlagos fejlődés lépcsőfokait járja.

 

Ultrahangos felvételek bizonyítják, hogy a fiúknak már a magzati létben van erekciójuk. Csecsemőkorban is gyakran megfigyelhető kisfiúknál a merevedés. Kislányok esetében ugyan nem ilyen látványos jelenség, de ők is rendelkeznek az erotikus örömök megélésének képességével. Pelenkázás, fürdetés közben olyan ingerek érhetik a babákat, melyek hatására az erotikus izgalom jeleit mutatják. Hasonló reakciót tudnak átélni rugdalózás, a ruha testhez dörgölődése, vagy akár lázmérés során.

A nemi szervek babrálása már hat hónapos kortól megfigyelhető mindkét nemnél. 3-5 éves korban intenzívebbé válik az intim testrészekkel  való foglalatosság, majd átmenetileg elcsitul,  a serdülőkor táján aztán  újból jelentőssé válik.

A serdülőkor szexuális jelenségeit többnyire már elfogadják a szülők, a kisgyerekkori nemi késztetések jelei előtt azonban gyakran értetlenül szorongva állnak.

 

Örömszerzés, kíváncsiskodás

A lélektan autoerotizmusnak nevezi azokat a tevékenységeket, melyek során a csecsemő majd a kisgyerek a saját testén találja meg az öröm forrásait.

Az élet első időszakában a szopáson keresztül a száj az öröm forrása, az úgynevezett erogén zóna. 1,5-2 éves kor tájékán, a szobatisztaság kialakulásának idején a végbél és környéke válik autoerotikus izgalmakat nyújtó területté, 3-5 éves korban pedig már a nemi szervek képezik az örömszerzés és kíváncsiskodás tárgyát. Minden kisgyerek megismerkedik ezekkel az örömökkel. Kezdetben véletlenül jut el nemi szerve érzékenységének felfedezéséhez, majd miután megtapasztalja, hogy kellemes érzés, már szándékosság is vezeti, ismételgeti. Fogdossa, simogatja a nemi szervét, a lábai közé szorítja a takarót, dörgölőzik az ágyhoz, változatos tevékenységekkel idézi elő magának az érzéki izgalmat, ami azonban legtöbbször nem jár orgazmussal. A kisgyerek nincs tudatában annak, hogy valamiféle szexuális tevékenységet végez, amikor játszik nemi szervével,  egyszerűen csak élvezi a kellemes érzéseket. Ugyanúgy, ahogy csecsemőként játszik a végtagjaival, a hangjával, vagy ahogy már járni tudó kisdedként örömet talál a mozgásban, élvezi a szaladgálást, hintázást, ugrabugrálást. Felfedezi testét, játszik a különböző testrészeivel, örömet szerez magának.

Mindez egészséges, normális tevékenységnek számít, a fejlődés elengedhetetlen velejárója, szülői riadalmak többnyire feleslegesek.

 

Mit tegyünk?

Sok szülőt megriaszt, amikor e szexuális játékokat észreveszi kisgyerekén.  Fontos tisztában lenni azzal, hogy az öningerlés nem káros az egészségre,  nem vezet szexuális eltévelyedéshez vagy betegséghez. Ami ártalmassá teheti, az saját szülői reagálásunk.

Szülőként el kell fogadnunk, hogy már nagyon korán vannak a kicsiknek szexuális jellegű késztetései. Ne tekintsük rosszalkodásnak, bűnnek. Kezeljük természetesen, ne tabuként. Nyugodtan engedjük, normális fejlődés esetén magától abba fogja hagyni.

Ha azon kapjuk, hogy nemi szervével játszik, ne szóljunk rá durván. A tiltás, megszégyenítés, büntetés nem a megfelelő szülői reagálás. Nyugodtan, határozottan  beszéljük meg a kicsivel, hogy a nemi szervekkel való játék olyan intim tevékenység, ami nem tartozik másokra. Természetes dolog, amit csinál, nem baj, ha intim testrészéhez nyúl, de azt várjuk tőle, hogy csak olyankor tegye, amikor egyedül van, nem látja más.

Ne büntetéssel, fenyegetéssel kívánjuk leszoktatni ezekről az örömökről,  mert így olyan bűntudatot és szorongást ébresztünk benne, mely felnőttkori szorongások, szexuális gátlások alapjává válhat.

 

Amikor mégis aggódni kell

A kisgyerekek nemi szervükkel kapcsolatos játékai a fejlődés normál velejárójaként tekinthetők, azonban halmozódásuk pszichés zavarra utalhat. Amikor a kisóvodás kritikátlanul mások jelenlétében ingerli önmagát, amikor ez a tevékenység helyettesít egyéb játékokat, amikor a figyelmét nem köti le más, akkor olyan tünetről van szó, mellyel érdemes szakemberhez fordulni. A túlzásba vitt öningerlés súlyos belső szorongást jelez, érzelmi hiányokra utal, ha a gyerek a saját testén kívül nem talál más örömforrást. A kicsi életében feltehetően hiányzik a védettség, biztonság, a szeretet.

.

Hozzászóláshoz, Nyárs Mária pszichológus szakértőnk elérhetőségéhez kattintson ide.

.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.