Családbarát munkahelyek

ByHorváthné Pelyva Erzsébet

Családbarát munkahelyek

MTI Fotó: Kovács Attila

MTI Fotó: Kovács Attila

Huszonhárom pályázat nyerte el kilencven indulóból a 2012. évi Családbarát munkahely-címet. Az elismeréséket hétfőn adták át Budapesten.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta a nemzet alapját jelentő család fontosságát, és fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások figyelmet fordítsanak a munkavállalók, a családok helyzetére is.

A Családbarát munkahely-pályázatot 2000 óta hirdetik meg évente. 2011-től pedig megújult formában és újragondolt tartalommal az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a cím odaítélésével a családbarát módon működő kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szervezeteket díjazza.

Soltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormány legfontosabb célkitűzése a családok erősítése, és fontosnak nevezte a kismamák munkahelyi visszatérésének segítését.

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa szólt arról, hogy az új munka törvénykönyvében szerepel a munkaerőpiac családbaráttá tétele, és a beérkezett pályázatokból értékes gyakorlatot lehet megismerni.

Családbarát munkahely-elismerést kapott nagyvállalati kategóriában az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Inform Média Lapkiadó Kft., az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt., a START Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Nonprofit Kft. és a British Telecom magyarországi szolgáltató központja (BT ROC Kft.).

Közepes vállalkozás kategóriában Családbarát munkahely-elismerésben részesült a Gödöllő Coop Zrt., az Arkon Zrt. és a Gaálhab Szivacsfeldolgozó Kft.

Kisvállalkozás kategóriában Családbarát munkahely-címet nyert a Cookson Electronics Hungary Kft., a SZACSA-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a MagiCom Kft., az Answer Kft. és a Human Matrix Kft.

A költségvetési szervezetek közül Családbarát munkahely lett Tata önkormányzata, a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, az Egri Kulturális és Művészeti Központ, a Békés Város Szociális Szolgáltató Központ, Tapolca polgármesteri hivatala, a Magyar Állami Operaház, az Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ és a keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ, a Debreceni Egyetem pedig különdíjat kapott.

Forrás: MTI

About the author

Horváthné Pelyva Erzsébet administrator

Leave a Reply

*

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.