Kedves István! Igen, marad.
A kis súllyal született újszülöttek érkezésére nem egyszerű felkészülni, a korábbi szülést nem lehet előre megjósolni, mint ahogy a születési súlyt sem. Vackó-Kovács Orsolya 2004-ben, Máté és Levi születésekor saját bőrén tapasztalta meg, hogy mekkora gondot jelent a hazakerülő 2 kg-os gyermekek öltöztetése. A babaruhákat forgalmazó boltok jellemzően a normál súlyú babák ruhatárához nyújtanak választékot, nehézkes a kisméretű ruhák beszerzése, és a mára már négy gyermekes anyuka a tapasztalatait felhasználva, a kis súllyal született babák családjai számára a Manócsomag Közcélú Alapítványon keresztül kínál megoldást.
Mi motiválta az alapítvány létrehozását?
Az alapítvány létrehozásának célja az volt, hogy a 2005 óta működő manócsomag „szolgáltatás” ezzel formális kereteket kapjon, ezáltal mind a babákhoz való eljutás, mind a finanszírozás szervezettebben tudjon megvalósulni. Az alapítványt 2010. áprilisában jegyezte be a bíróság.
A ruhacsomagot hogyan és mikor juttatják el a családok számra? Mennyi ideig használják azokat és az alapítványhoz hogyan kerül vissza?
A manócsomagokat futárszolgálattal juttatjuk el az igénylő családok részére, általában a baba hazakerülése körüli napokban. Van, aki előre kéri a csomagot, hogy még kimoshassa, mások inkább akkor kérik, amikor már nyugalomban otthon vannak.
A ruhák használata nagyban függ a baba/babák gyarapodási ütemétől, nagy általánosságban 2,5 hónapot van egy családnál egy csomag.
A visszajuttatás költsége alapvetően az igénylő családot terheli, de ha ez nekik anyagilag nehézséget okozna, akkor előzetes egyeztetés után az alapítvány ennek a költségét át tudja vállalni.
Mi van egy-egy csomagban tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
A csomag összetétele évszaktól függetlenül alapvetően ugyanaz: 8-8 db body és rugdalózó (4 uniszex, 4 a baba nemének megegyező), kissapka, kiskabát/pulóver, pici zokni, hálózsák. Mivel a babák hőháztartása még instabil, így alapvetően minden ruhadarab – még a nyáriak is – hosszú ujjú, vagy vastagabb anyagú, de télen igyekszünk a vastagabb plüss rugikból többet tenni a csomagba, míg nyáron kimegy néhány vékonyabb darab. A hűvösebb időszakban igényelhető kiegészítőként overall.
Lehet tudni, hány gyermek számára segítettek eddig? Hány gyermeknek tudnak egyidejűleg „manócsomagot” biztostani?
A manócsomag működése alatt 560 babánál járt már ruhacsomag. Jelenleg 81 babánál van kihelyezve csomagunk, de ezek az számok folyamatosan követhetőek az alapítvány holnapján. (www.manocsomag.hu)
Az alapítvány munkáját egyedül végzi, vagy vannak segítői?
A csomagküldést egyedül intézem, bizonyos tevékenységben viszont vannak segítőim. Többen segítettek a manócsomagos hálózsákok megvarrásában, állandó segítségem van a manócsomagos címkék bevasalásához.
A ruhacsomagon kívül milyen támogatásokat és kinek/milyen szervezeteknek nyújtott az alapítvány?
2010-ben a Manócsomag Közcélú Alapítvány társszervezőként vett részt a Segítsüti jótékonysági akció lebonyolításában. Ebben az évben koraszülött osztályok részére juttattunk el tárgyi adományokat. Az akció során adományozásra került tárgyak listája a Segítsüti saját oldalán elolvasható. A teljes 2010-es év során 6,5 millió forint értékű tárgyadomány került 7 magyarországi koraszülött osztályra.
Az alapítvány munkáját, akcióit milyen formában támogatták akár magánszemélyek, akár szervezetek? Jelenleg milyen támogatásokra lenne leginkább szükség?
Az alapítvány finanszírozása magán- ill. céges támogatásokból valósul meg, emellett egyre nagyobb hányadot tesz ki a korábbi manócsomag-felhasználó családok támogatása. Az alapítványnál az önkéntes munka időszakos, de amikor szükség van rá, akkor azonnal vannak hadra fogható önkénteseink.
A csomagok működtetéséhez kétféle forrás kell, egyrészt maguk a kisruhák, másrészt a futár költségének finanszírozása, mindkettőre folyamatosan szükség van. Minden alkalommal, ha kapunk, nagyon szívesen vesszük a nekünk elküldött kisméretű ruhákat. (A kisméretű ruhákhoz egy kis segítséget nyújt az alapítvány honlapjának idevonatkozó része, ide kattintva pontosan megismerhető, hogy mekkora ruhákat használunk). A pénzbeli adományokból pedig a futár költségét fizetjük. A hozzánk beérkező pénzadományok sorsa teljes mértékben átláthatóan nyomon követhető az alapítvány holnapján, az üvegzseb menüpont alatt (a menüpont havi rendszerességgel kerül frissítésre).
Mivel az alapítvány a ruhatárat meghatározóan ma már adományokból bővíti, így a beérkező források 95 százalékában a futár finanszírozására kerülnek felhasználásra, emiatt folyamatosan keressük a legolcsóbb megoldást. Amennyiben bárkinek erre vonatkozóan kedvezményes ajánlata van, azt szívesen vesszük.
A támogatásokat hová lehet küldeni? A személyi jövedelemadó 1 százalékával lehet-e támogatni az alapítványt?
Természetbeni segítséget az alapítvány címére, postai úton várunk: Manócsomag Közcélú Alapítvány, 8220 Balatonalmádi Szabadság út 6.
Az alapítvány életében egy nagyszabású átalakítás előtt állunk, az ehhez szükséges technikai háttér már kidolgozás alatt van. Amint ez elkészül, akkor szükség lesz országosan 2-4 önkéntesre, akik a manócsomagok egy részének koordinálást felvállalják. Amikor ez esedékessé válik, akkor kitesszük a felhívást a honlapra illetőleg a facebook oldalunkra.
Szerző