Oops! It appears that you have disabled your Javascript. In order for you to see this page as it is meant to appear, we ask that you please re-enable your Javascript!

Agresszivitás óvodáskorban

Írta:Nyárs Mária

Agresszivitás óvodáskorban

Agresszivitás óvodáskorban

Az agresszív viselkedést sokan, sokféle megközelítésben kutatták, napjainkban pedig különösen nagy figyelemben részesül a gyermekkori agresszivitás jelensége. Értelmezik frusztrációra adott válaszként vagy  tanulás útján elsajátított magatartásformaként. Kialakulásában a gyermeket érő környezeti hatások meghatározó jellege mellett veleszületett tényezőként a temperamentumnak is szerepet tulajdonítanak.

Az első dühreakciók már csecsemőkorban megjelennek, amikor a baba akadályoztatva van valaminek a megszerzésében, nem tudja kivitelezni valamely szándékát vagy hirtelen megszakad egy kellemes tevékenysége. Ilyenkor hevesen rúgkapál, haragos sírásra fakad. Később, másfél éves kora körül még látványosabban reagál a korlátozásra és akadályoztatásra. Üt, rúg, harap, földre veti magát. Ekkor már megjelenhet agresszív cselekvésében a tudatosság.

A két éves kor körüli heves dühkitörések jó esetben fokozatosan  lecsengenek, azonban a nyafogásban, durcásságban megjelennek az agresszió szimbolikus formái, majd hamarosan már szavakba is tudják önteni haragjukat.

Óvodás korra az agresszív megnyilvánulások széles repertoárja alakulhat ki egy-egy gyermekben.  Megüti testvérét, erőszakos más gyerekekkel, csíp, rúg, verekszik, bosszantja társait, tönkreteszi a többiek játékát, csúnyán beszél, csúfolódik. És míg korábban a düh a cél elérésnek meghiúsulásából fakadt, most már tudatos bántó szándék is benne van egy-egy cselekvésében. Az agresszív viselkedés lényegi mozzanata a támadó jellegű, fájdalmat, sérelmet okozó szándék.

Az agresszív viselkedés okai

Hogyan lesz a baba akadályoztatásra adott dühös reakciójából  indulat által vezérelt, fájdalmat okozó agresszivitás?

Az óvodáskorú kisgyermekre az énközpontú, egocentrikus gondolkodás jellemző. A különböző helyzeteket csak saját nézőpontjából képes szemlélni, társai szempontjait nem tudja figyelembe venni, viselkedését az örömelv vezérli, vágyait azonnal szeretné kielégíteni. A frusztrációt, késleltetést, a vágyak halasztását nehezen tűri. Indulatainak  szabályozása, az önuralom gyakorlása, agresszív késztetéseinek korlátozása még sokszor problémás.  Énje még kialakulatlan, a szülők által képviselt normákból épülő lelkiismerete 3 éves korától kezd formálódni.

A korai agresszív késztetések fennmaradásában, megerősödésében vagy megszűnésében a nevelésnek döntő szerepe van.  Már a dackorszakban elindulhat az agresszivitás irányába ható fejlődésmenet, ha a szülők indulatosan kezelik a kisgyerek első akarati törekvéseit, a szülői bánásmód pedig később is meghatározó az agresszivitás szempontjából.  A gyerek agresszív megnyilvánulásai nem mások, mint környezeti hatásokra adott reakciók. A  durva, erőszakos magatartású gyerekek többnyire olyan családban élnek, ahol a felnőttekre ugyanez a viselkedés jellemző.  Az indulatait kezelni nem tudó, fenyegető, bántalmazó szülő példa a gyermek számára, aki nem tud mást tenni, megtanulja ezt a viselkedést, sérelmeit pedig gyakran gyermektársain torolja meg. A gyermeki agresszió forrása elsősorban a fizikai bántalmazás, az érzelmek nélküli, elutasító családi légkör. A túlzott szigor és büntetés, vagy ellenkezőleg, a korlátok és szabályok teljes hiánya ugyancsak fokozza a gyermek agresszivitását. A fizikai bántalmazás mellett romboló hatású a megszégyenítő becsmérlés, lekicsinylés, gúnyolódás, azaz a felnőttek szavakkal kifejezett agressziója.

A gyerekek elsősorban szüleik viselkedését utánozzák, de másolandó mintát jelentenek számukra életük más szereplői, óvodás társak, olykor nevelők, és nem utolsó sorban a rajzfilmek és számítógépes játékok kedvenc harcos hősei.

Mit tegyünk?

Az agresszív viselkedés elkerülésében legfontosabb az elfogadó, meleg, biztonságos korlátokat állító, világos elvárásokat közvetítő otthoni légkör, ahol a felnőttek maguk is oly módon viselkednek, ahogy a kicsiktől elvárják, és ahol a gyermek szabadon kifejezheti haragját. Ennek megfelelő módjára természetesen nekünk kell őt megtanítanunk. Büntetés helyett célravezetőbb a helyes viselkedést megerősítő dicséret. Ha mégis büntetést kell alkalmaznunk, nem mindegy, hogyan tesszük. A „rossz vagy” kifejezés helyett mindig csak az adott cselekvést ítéljük el. A kirótt büntetés mellé magyarázzuk meg, miért kapja, mi volt a helytelen és hogyan kellett volna viselkednie.

Nyárs Mária

pszichológus

 .

Hozzászóláshoz, Nyárs Mária pszichológus szakértőnk elérhetőségéhez kattintson ide.

.

 

 

Szerzőről

Nyárs Mária subscriber

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.