Szobatisztaságra nevelés

Írta:Nyárs Mária

Szobatisztaságra nevelés

A szobatisztaság tudatos kialakulása igen komoly lépés a kisgyermek fejlődésében. A vizelet és széklet visszatartása majd akaratlagos ürítése az a funkció, ahol életében először azt várjuk el tőle, hogy önállóan szabályozza, saját akaratával irányítsa önmagát.

.

Mi tekinthető szobatisztaságnak?

A szobatisztaság lényege a szükségletek visszatartásának képességében rejlik, a vizelet és a széklet szándékos, akaratlagos ürítése, az ürítési funkciók feletti kontroll elsajátítása esetén beszélhetünk csak szobatisztaságról.

A szobatisztaságra szoktatás megkezdéséhez bizonyos érettség szükséges biológiai és pszichológiai szempontból egyaránt. Fizikailag képesnek kell lennie a stabil ülésre, erre viszonylag hamar, 7-8 hónapos koruk körül alkalmasak is a babák. Sok édesanya rá is ülteti már ilyenkor a kicsit a bilire. Mások az automatikus ürítés jeleit figyelik, hiszen amikor a végbél környéke megtelik széklettel, a baba tudatosság nélküli ürítéssel reagál az ingerre, nyom, izmait megfeszítve erőlködhet is. Ha ez általában ugyanabban az időpontban történik, könnyű a bilibe is elcsípni a pisit vagy a kakit. Mindez azonban egyfajta feltételes reflex kiépülésének tekinthető csupán, nem szobatisztaságnak.

Szobatisztaságról csakis akkor beszélhetünk, amikor szándékos tevékenységről van szó, erre pedig még egy kis időt várni kell.

Nagyjából 18 hónapos korban már jobban észleli testének jelzéseit, az inger kezd tudatosulni benne. A széklet visszatartása és elengedése egyfajta örömet is okoz számára. Egyre inkább képessé válik izmainak kontrolljára, az akaratlagos működtetésre. Zavarja is már a pelenka tartalma, kényelmetlenül érzi magát kakisan. Kezdi azt is megérteni, hogy szülei mit várnak tőle, sőt, most már összefüggésbe tudja hozni a kis edényke tartalmát erőfeszítésének eredményével, „teljesítményével”. Végül az sem mellékes, hogy szükségleteit jelezni is tudja.  Ha ezek a feltételek adottak, akkor pszichológiai szempontból is siker várható a szobatisztaságra szoktatásban.

.

Autonómia vagy szégyen és kétely?

A pszichológusok kitüntetett jelentőséget tulajdonítanak a személyiségfejlődésben a 1,5-3 éves korig tartó életkornak, melynek legfőbb feladata a szobatisztaság elsajátítása. Ennek az életkori szakasznak a nevelési hibáit egész életén keresztül karaktervonásként hordozhatja az ember.

A szülőktől való első függetlenedési törekvések, az önállóságért vívott harc, a saját akarat gyakorlásán keresztül az anyától való elkülönültség érzésének megerősödése, a szabályokkal, renddel való találkozás, a saját és szülői akarat összeütközése jellemzi ezt az életkort, melyben a fejlődési feladat megoldása megalapozza a személyiség autonómiáját, szemben a szégyennel és kétellyel.

Ez az életkor a dackorszak ideje is, az „én akarom”, „én csinálom” törekvések időszaka. Minden gyermek számára fontos saját hatékonyságának megtapasztalása, azaz hogy képes irányítani, befolyásolni a körülötte lévő kis világot.

Az ürítésben részt vevő izmok akaratlagos szabályzásának megtanulásán keresztül, az „én csináltam”, a „képes vagyok megcsinálni” érzés, a teljesítmény okozta elégedettség megtapasztalásával, a visszatartás-elengedés képességének gyakorlásával, az „adni és megtartani” élménnyel fejlődik ki a saját akarat, az elvárásokhoz és szabályokhoz való alkalmazkodás készsége, formálódik az önkontroll, a megfelelésérzés, a felelősség. Felnőttkori tartásunk, kompetencia-érzésünk, hatékonyságunk, vagy ellenkezőleg, önállótlanságunk, önleértékelésünk, a szégyenkezésre való hajlamunk alapozódik meg ebben az időszakban.

A szükségtelenül korai kezdés, a túlkontrollálás, a szülői türelmetlenség, esetenként durva szabályok alkalmazása a szobatisztaság tanulásának folyamatában könnyen vezet kudarchoz, megalapozva az ún. „anális karaktert”. Az ilyen személyiséget a rendszeretet, kényszeres tisztaság, kínos pontosság, makacsság, fukarság jellemzi. Ennek ellentéteként, a saját karaktervonások hárításaként kialakulhat a túlzott nagyvonalúság, rendetlenség, a dolgok szétszórása.

.

Türelem, tapintat, szeretetteljes légkör

A kiválasztási funkciók gyakorlásának időszaka sok konfliktust eredményezhet az egyébként jó szülő-gyerek viszony esetén is. A gyerekek alárendelődnek a szülői akaratnak, de erősödő önállósodási törekvéseiket dacosságban, negativisztikus viselkedésben juttathatják kifejezésre.  A nyugodt, szeretetteljes légkör, a bizalom, türelem és tapintat megkönnyítik ennek az időszaknak a zavartalan, elakadások nélküli lefolyását.

Nagy egyéni különbségek vannak a gyerekek között a fejlődés egyéni tempójában. A legfontosabb szempont a szobatisztaságra szoktatás megkezdésében ennek figyelembe vétele. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a túl korán kialakított szobatisztaság labilis készség, könnyen felborul, ha valami zavaró esemény történik a kicsi környezetében.

Ne kezdjük tehát túl korán, ne erőltessük, ne siettessük a folyamatot. Ne is hasonlítgassuk más gyerekekhez, ne példálózzunk esetleg már szobatiszta kis társai „ügyességével”, várjuk ki, amíg maga is minden szempontból éretté válik a szobatisztaságra.  Amikor kíváncsiskodni kezd, érdeklődést mutat aziránt, ahogy a nagyok intézik dolgaikat, biztosak lehetünk benne, hogy megkezdhetjük a bilire ültetést.

Pontosan tudnia kell, mit várunk el tőle. Mutassuk meg, hová várjuk a pisit, kakit, legyen hozzáférhető számára, kínáljuk fel többször is használatra, de semmiképpen se ültessük erőszakosan bilire.

Egyes gyerekek szinte egyik napról a másikra szobatisztává válnak, másoknak hosszabb időre lehet szükségük. Legyünk türelmesek! Siker esetén örüljünk vele, dicsérjük is meg.

Ne vegyük kedvét nehezteléssel, amikor elmarad a siker.  Ha csalódottságot fejezünk ki, könnyen szorongást, agressziót válthatunk ki gyermekünkben, hajlandóságát ellenszegülésbe fordítva.

A legdurvább módszerek a verés, fenyegetőzés, kigúnyolás, szidalmazás. Soha ne éljenek vele!

Az átlagos fejlődésű kisgyermek 3-4 éves korára szobatisztává válik. Átmeneti visszaesések megfelelő szoktatás esetén is előfordulhatnak, betegség, traumatikus események hatására. Ha azonban állandósul a bepisilés vagy bekakilás, érdemes szakemberhez fordulni.

.

Hozzászóláshoz, Nyárs Mária pszichológus szakértőnk elérhetőségéhez kattintson ide.

.

Szerző

Nyárs Mária subscriber

3 hozzászólás

Horváthné Pelyva ErzsébetKözzétéve: 6:53 du. - máj 31, 2011

A témával kapcsolatos kérdéseket a Szakértő válaszol rovatban lehet feltenni. Kattintson ide – Nyárs Mária pszichológus.

Gné TímeaKözzétéve: 6:32 du. - máj 31, 2011

Kedves Mária!

Kislányom szűk 2 hónap múlva tölti be a 3. életévét, tavaly nyáron már magától, szó nélkül ment és ült rá a bilire, de talán túl rövid volt a nyár ahhoz, hogy teljesen szobatiszta legyen, így még az ebéd utáni alváshoz és éjszakára kell a pelenka (sajnos), napközben viszont nincs rajta. De aztán ez elmaradt, nem ült rá magától a bilire, még ha megkérdezem tőle, hogy kell-e pisilni és kell neki, akkor is azt mondja, hogy nem kell, majd 2 vagy 5 perc múlva szépen bepisil. Szerintem már direkt csinálja. Már mondtam neki szépen, már veszekedtem is vele, de se hogysem jutunk dűlőre. Még ki is nevet.
Kérdésem:
Mi a teendő ilyenkor? Sajnos a türelmem is fogytán van, volt hogy a fenekére csaptam, de az sem hatotta meg. Tudom, hogy ez nem megoldás.
Ősszel pedig kezdődik az ovi, tehát az idő „sürget”.
Köszönöm válaszát előre is!

    Nyárs MáriaKözzétéve: 5:23 du. - jún 2, 2011

    Kedves Tímea!
    A legfontosabb: sürgetettséget nem kell éreznie, szeptemberig még nagyon sok idő van hátra.
    Az az érzésem, mintha egy játék folyna kislánya és Ön között, melynek az a címe: Ki itthon a főnök?
    Mi a teendő?
    Először is az lenne a jó, ha nem veszítené el a nyugalmát.
    Én az Ön helyében nem kérdezném tőle, hogy kell-e pisilni, hanem egyszerűen mondanám neki, hogy most ráülünk a bilire, hátha sikerül. Ha nincs eredmény, nem baj, ha van, akkor pedig megdicsérném. A haragomat sem fejezném ki, amikor bepisil.
    Elképzelhetőnek tartom, hogy más dolgokban is huzavona folyik Önök között, ez az időszak erről is szól. Legyen határozott és türelmes.

    Üdvözlöm: Nyárs Mária

Hozzászólások lezárva.

Copy Protected by Chetan's WP-Copyprotect.