Gyes, Gyet mellett vállalkozás indítása
A gyermekkel otthon töltött évek alatt sok család megélhetési forrása megcsappan, illetőleg előreláthatólag a korábbi munkahelyre való visszatérés hosszú távon nem biztosított és a helyzet megoldására egyre több anyában felmerül a vállalkozás indításának a gondolata. Keresőtevékenység törvényi szabályozás szerint Gyes folyósítása mellett a gyermek első életévét követően 2011-től legfeljebb heti 30 órát meg nem haladó időtartamban, vagy időkorlátozás nélkül folytatható amennyiben a munkavégzés otthon történik, ugyanez vonatkozik Gyetre is. Tartósan beteg, súlyosan beteg gyermek, illetőleg ikergyermekek esetében Gyesnél megmarad az időkorlátozás nélküli munkavégzés lehetősége, utóbbinál a Gyes összegének csökkentésével.
.
A vállalkozás alapítását megelőző kérdések elsősorban a szükséges tőkeigénnyel, az egyszeri és rendszeres költségekkel, adózással kapcsolatosak. Egyes vállalkozási formák alapításával kapcsolatos költségekkel korábbi bejegyzések foglalkoznak (egyéni vállalkozás, egyéni cég, illetve bt., kft.).
A bejegyzésben ugyanazon vállalkozási formán belül jelentkező egyik lényeges különbségről lesz szó, konkrétan a vállalkozásból származó jövedelemről. Mivel erre többféle adózási mód választható-bizonyos feltételek teljesülésével- a kezdő vállalkozó esetén mind főfoglalkozású, mind mellékfoglalkozású vállalkozóként választható formáról írok. Továbbá nem foglalkozom egyéni vállalkozóként és társas vállalkozóként együttesen fennálló többes jogviszonnyal.
A személyes közreműködés egyéni vállalkozásnál egyéni vállalkozói, gazdasági társaságnál (egyéni cég, Bt., Kft.) társas vállalkozói jogviszonyt eredményez és a járulékfizetést befolyásolja más jogviszonyban való tényleges munkavégzés és az ott megfizetett járulékok.
.
Járulékfizetés főfoglalkozású vállalkozóként
Aki legalább 36 órát elérő munkaviszonyban ténylegesen nem végez munkát, mert nincs ilyen jogviszonya, vagy a meglévőben fizetés nélküli szabadságát tölti, társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség terheli bevételtől függetlenül, minden hónapban. Ez azt jelenti, hogy kezdő vállalkozónak legalább a minimálbér alapulvételével, akkor is kell járulékot fizetnie havonta, ha a vállalkozásból bevétel hiányában nem tud jövedelmet kivenni. Ilyenkor a havi kötelezettség 2010-ben 32.340 Ft, 2011-ben 34.710 Ft. Van egy jó hírem, ez nem feltétlenül “elveszett” pénz, a kötelezően fizetendő és a tényleges jövedelem járulékterheit göngyölítetten figyelni kell.
Ha van tényleges jövedelem kivét, akkor a vállalkozás bruttó jövedelem és társadalombiztosítási járulék költségének 48,4%-a nettó jövedelemként kerül kifizetésre, 51,6%-át pedig a költségvetés felé kell teljesíteni. Az arány meghatározásánál 17%-os kulccsal adózó szja-val is számoltam. A járulékok között a magánszemélyt (foglalkoztatottat) terhelő pénzbeli egészségbiztosítási járulék is megfizetésre kerül -jogszerző idő, alap-, amit társadalombiztosítás pénzbeli ellátás jogosultság elbírálásnál vizsgálnak.
.
Járulékfizetés mellékfoglalkozású vállalkozóként
Mellékfoglalkozású vállalkozónak minősül a legalább 36 órát elérő munkaviszonnyal -részmunkaidőket egybe kell számolni- rendelkező vállalkozó, aki a vállalkozásban csak akkor fizet járulékot, ha ténylegesen jövedelmet vesz ki és nincs minimum határ, ami után köteles fizetni. A kivéthez kapcsolódó vállalkozást terhelő költségből 51,1% nettó jövedelem, 48,9% a költségvetést illető szja és társadalombiztosítási járulék. Mellékfoglalkozású vállalkozót 3,5%-kal kevesebb kötelezettség terhel, mint a főfoglalkozásút és a jogviszonnyal társadalombiztosítási pénzbeli ellátásra (táppénz, Tgyás, Gyed) és álláskeresési támogatásra e jogviszonya alapján nem szerez jogosultságot.
.
Távmunka, otthoni munka, mint önfoglalkoztatás?
Babázás mellett a kismamák, anyák körében keresett a távmunka (nem feltétlenül a “klasszikus” munkajogi értelemben vett), otthoni munka lehetősége. Ez végezhető önfoglalkoztatás keretében is, ilyen lehet hobbiból bevétel szerzése, saját elméleti és/vagy gyakorlati tapasztalatok, de akár egy ötlet megvalósítása. Ha a tevékenység megengedi, akkor célszerű a vállalkozáshoz kapcsolódó egyes részterületeket előkészíteni (internetes igényfelmérés, honlap létrehozása, marketing, vállalkozási információk beszerzése, stb.) és csak akkor alapítani a vállalkozást, amikor már bevételre is szert lehet tenni. Sokan interneteznek baba mellett is, keresik a lehetőséget, így rövid időre nem jelenthet gondot ha az anyuka saját vállalkozás felépítésének előkészítésével, beindításával foglalkozik. Leginkább alkalmas vállalkozási forma ilyen esetben az egyéni vállalkozás, legkisebb az alapítás adminisztrációs és illeték költsége (gyakorlatilag akkor van, ha a folytatásához engedély szükséges), szüneteltethető és leggyorsabban megszüntethető.
.
53 válasz a(z) Gyes, Gyet mellett vállalkozás indítása bejegyzéshez
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni. Bejelentkezés








2011. szeptember 20. kedd - 08:29
Kedves Erzsébet!
Szeretnék Öntől tanácsot kérni. Októbertől GYET-re megyek, és szeretnék itthon textiljátékokat varrni, amit interneten, vásárokban, és esetleg üzleteknek bizományban továbbadva szeretném eladni. Milyen vállalkozási formát javasol?
Köszönöm szépen,Katka
2011. szeptember 22. csütörtök - 12:00
Kedves Katka!
Kezdetben mindenképpen az egyéni vállalkozást javaslom, mert az jár a legkevesebb alapítási költséggel, illetőleg legkönnyebben megszüntethető. Később, ha beindul átalakulhat társasággá is. Ahogy egyéni vállalkozóvá válik, járulékfizetésre is kötelezett lesz. Személy szerint javaslok -még az indulás előtt- egy személyre szabott konzultációt, mert a járulékfizetés legális csökkentésére több ötletem is van.
2011. augusztus 9. kedd - 11:21
Kedves Erzsébet!
Szeretnék tájékoztatást kérni Öntől. Jelenleg GYED-en vagyok a gyermekemmel, amely 2011. szeptember közepén lejár. Van főállásom, ahol gyermekem 2 éves koráig kértem és kaptam Fizetés nélküli szabadságot. A munkaügyes szerint nem kell újabb 1 évre kérelmeznem a Fiz. nélkülit, mert “Majd észreveszik, ha nem megyek dolgozni és akkor tudni fogják, hogy otthon maradtam.” Én ennek ellenére beadnám az engedélyre a kérelmet, mivel a GYED igénylésre is ezt mondták, bár én beadtam hozzájuk engedélyezésre és akkor az OEP-ben kérték is, utólag kellett a Munkáltatónak elfaxolnia ez engedélyt, amit beadtam, és most megspórolnám ezt a plusz kört megint.
Szeretnék GYES-t igényelni, telefonon tájékoztattam a munkahelyemet, de írásban is szeretném megtenni, a Fiz. nélküli eng. kérelemmel együtt. (Szó elszáll…) Bölcsődébe adni nem tudom a gyermekem, költözés miatt másik kerületben már nincs hely, de igazából nem is szeretném, viszont dolgoznom kell, mert kevés a GYES.
A munkahelyemen havi 1 szabadnappal és este 18 óráig tartó munkaidővel nem tudom vállalni a munkát, visszatérést gyermek mellett, így visszamenni nem tudok, részmunkaidőre nincs lehetőség nálunk. Szeretnék itthon dolgozni, gyermekem és GYES mellett, honlapot indítani, webáruházat nyitni, ahol a saját készítésű termékeket árulnék (kézimunka, varrás, egyedi ajándékok), természetesen legálisan, számlával. Ahogy olvasom, ekkor fizetnem kellene a havi 34.710 Ft-os járulékokat akkor is, ha nincs bevételem főállású vállalkozóként. Mellékállású akkor lennék, ha nem Fizetés nélkülin lennék GYES mellett, hanem dolgoznék (de 8 órában nem tudok,csak 4-6 órában), ha jól értelmeztem. Vagy keressek másik munkahelyet, ahol 4-6 órában dolgozhatok GYES mellett, és úgy még az egyéni vállalkozás? Olvastam a tanácskérések között olyat is, hogy lehet valaki GYES mellett adószámos magánszemély. Ez esetemben, honlapon keresztüli értékesítésnél, számlaadással működhet? (Főállásomban is kereskedelemben dolgoztam).Itt, ha nem rendszeres bevételeim lennének, ( a rendszeres havit jelent? -ezt előre nem tudom, hogy mennyi megrendelés érkezne), ekkor lehet ezt kérni és akkor csak bevételek esetén kell járulékot fizetni?
Vagy olvastam arról is, hogy lehet kismamáknak is kiváltani a 7-es adószámot, amivel ki lehet váltani a kezdeti nehézségeket, amik adódnak egy vállalkozás indításának elején. Ez mit takar pontosan? Hogy alakul itt a GYES melletti járulékfizetés? Arra gondoltam, hogy a kezdeteknél adószámos magánszemély lennék GYES mellett vagy a 7-es adószámot kérném (APEH/NAV-nál kell), és ha már jobban beindulna a vállalkozás, hogy abból tudnám fedezni a járulékok fizetését is, akkor váltanék egyéni vállalkozásra. Ezt lehet így? Ön szerint melyik a törvényes járható út GYES mellett, hogy dolgozni, pénzt keresni is tudjak és a gyermekemmel is lehessek?
Élettársam vállalkozó, van főállása, de nem dolgozik a vállalkozásában, most csak úgy van, számlák nincsenek. Esetleg az ő neve alatt lehetne csinálni ezt a honlapos, webáruházas dolgot úgy, hogy a termékeket én készítem? Akkor is kellene járulékokat fizetni, ha nincs bevétel?
Ne haragudjon, hogy ilyen hosszúra sikerült a levelem.
Kérem, adjon tanácsot nekem.
Köszönöm szépen,
Zsuzsanna
2011. augusztus 14. vasárnap - 19:00
Kedves Zsuzsanna!
Mindenképpen írásban értesítse/kérje a munkáltatójától a fizetés nélküli szabadság meghosszabbítását. A gyed mellett nem folytathat keresőtevékenységet, emiatt kérte az OEP a fizetés nélküli szabadságról az írásos dokumentumot. A gyes igénylésnek nem feltétele, a nyomtatványon kell bejelölni a keresőtevékenység időmértékét (fizetés nélküli szabi), illetőleg a munkáltatót.
Webáruháznál az “adószámos magánszemélyt” nem ajánlom, vállalkozási formában célszerű végezni. Milyen vállalkozása van az élettársának – egyéni, bt., kft.?