Kedves István! Igen, marad.
Megváltozott szabályozásnak köszönhetően 2010.01.01-től nem engedélyeztetéssel, hanem bejelentéssel kezdhető meg az egyéni vállalkozói tevékenység. A bejelentés elektronikusan zajlik, minimális az ügyintézési idővel történik, ennek átfutási ideje 30 napról 1 napra csökkent. A vállalkozói igazolvány kiváltása nem kötelező, amennyiben az egyéni vállalkozó úgy ítéli meg, hogy a működését elősegíti, illeték megfizetése ellenében kérheti annak kibocsátását.
Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésének szándékáról egy elektronikus űrlapon bejelentést kell tenni és ez a Kormányzati Portál Ügyfélkapu rendszerén keresztül kezdeményezhető. A nyomtatvány kitöltéshez szükséges keretprogramot az APEH honlapjáról, az elektronikus nyomtatványt pedig a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal honlapjáról lehet letölteni. Bejelentés személyesen is kezdeményezhető az Okmányirodában, ahol az Ügyfélkapuval még nem rendelkező ügyfél számára ingyenesen Ügyfélkaput hoznak létre.
A bejelentési űrlap megfelelő kitöltése esetén a Hatóság automatikusan beszerzi az egyéni vállalkozó adószámát, statisztikai számjelét, valamint a kapott nyilvántartási szám birtokában az egyéni vállalkozó azonnal megkezdheti a tevékenységét. A nyilvántartásba vételről igazolást küldenek.
Az igazolás tartalmazza az eljáró hatóság megnevezését, az ügy számát, a bejelentés napját, az egyéni vállalkozó természetes személyazonosító adatait, székhelyét, telephelyét (telephelyeit), fióktelepét (fióktelepeit), főtevékenységét és folytatni kívánt egyéb tevékenységét, adószámát, statisztikai számjelét és nyilvántartási számát.
A bejelentési eljárásért illetéket, vagy díjat nem kell fizetni. A bejelentő a kizáró okok hiányáról bejelentésében nyilatkozik, igazolások, nyilatkozatok csatolása nem kérhető.
Egyidejűleg az adóhatósághoz történő bejelentkezés is elvégezhető meghatározott nyilatkozatok megtételével és adatok megadásával.
A továbbiakban az adó-, vám és társadalombiztosítási járuléktartozás nem lesz akadálya a vállalkozói tevékenység megkezdésének.
Az engedélyhez kötött tevékenységről az új előírások szerint is az illetékes hatóságtól az engedély be kell szerezni és annak megnevezését, számát és a kiállító szerv megnevezését bejelentéskor meg kell adni.
Ha a bejelentő a bejelentési űrlapot nem megfelelően töltötte ki, erről a tényről automatikus visszajelzést kap. Ha az űrlapot helyesen töltötte ki, akkor az eljáró hatóság nem mérlegel, automatikusan beszerzi a szükséges adatokat és az egyéni vállalkozót nyilvántartásba veszi.
Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdése a korábbi szabályozáshoz képest leegyszerűsödik, azonban a jogszabályoknak megfelelő tevékenység gyakorlása utólag ellenőrizhető.
Kapcsolódó link: A vállalkozás alapítás költségei
.
Szerző